R ó l u n k
í r t á k

Itt olyan cikkeket, beszámolókat, tudósításokat, híreket olvashattok, amelyeket mások írtak rólunk, vagy újságcikkben, honlapokon jelentek meg kórusunkról:

Szekszárdi koncert beszámoló- Rólatok Nektek! (2012.02.25.)
Sok- sok próba, nehézség, megfáradás, újra neki indulás, levél váltás, toborzás, és folytatatnám a sort, ha tömören kellene megfogalmazni az utóbbi időben a Gospel életét. Mint lelkes hallgatótok külön figyelemmel kísértem ezt az időt és vártam, imádkoztam, hogy újra énekeljetek. Elérkezett az „első” koncert Szekszárdon, ahová mi is Veletek tartottunk. Ahogy ott hallgattam a próbát, elővettem a táskámból a kis áhítatos füzetemet és elolvastam az arra a napra kijelölt tanítást. Boldog voltam, hogy Isten így igazolta, hogy kedves neki az éneklés, a kórus, és egy ilyen igével indít el benneteket. Szeretnék megosztani veletek pár gondolatot.

Jan. 22. Vasárnap 100. Zsoltár

„ ..Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel, adjatok hálát neki, áldjátok nevét, mert jó az Úr örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre”

- Lelkesedni az Úrnak

Ujjongani, örvendezni, kiáltozni, repesni az örömtől – a lelkesedésnek ezen megnyilvánulásait jól ismerjük a sportstadionokból, vagy ha popsztárok lépnek fel. A zsoltáríró a Föld összes lakóját arra szólítja fel, hogy örvendezzenek és ujjongjanak Istennek. Mi is érzünk valamit ebből az örömből és lelkesedésből, ha Istenre gondolunk? És hogyan fejezzük ki?

Szolgáljatok Neki, jöjjetek Hozzá, gondoljatok Rá, dicsérjétek Őt, adjatok hálát Neki! Miért is? Mert jó hozzánk az Úr! Isten úgy gondoskodik rólunk, mint pásztor nyájáról.

Ez a hasonlat nem igazán illik bele modern hétköznapjainkba. Talán ma inkább azt mondhatnánk, hogy Isten úgy gondoskodik rólunk, mint egy erős apa a családjáról. Mint egy szerető anya a gyermekeiről. Mint egy körültekintő főnök a beosztottjairól. Mint egy kiváló vezető a csapatáról. Ezek a hasonlatok szemléltetik, hogy mit akart a zsoltáríró kifejezni. Egy olyan Istent mutat be nekünk, Aki látja, mire van gyermekeinek szüksége, és Aki, gondoskodik arról hogy azt meg is kapják.

Lehet- e ennél nagyobb bíztatás, bátorítás? Hála s tisztelet. Elsősorban Istennek azután azoknak, akik ezt a szívűkön hordozták és sokat tettek, áldoztak érte, hogy megújuljatok. Megérte! Isten áldjon, erősítsen és vezessen benneteket továbbra is. Az Ő dicsőségére és mindannyiunk örömünkre énekeljetek!

Novákné Lia